Alteration EP

Image 1

2011 március 08.-án jelenik meg az Autumn Twilight új kislemeze Alteration címmel.

Már hagyománynak számít a zenekarnál, hogy az albumaik megjelenése előtt elkészít egy párszámos ízelítőt, melyen az új számok mellett rendszerint egyéb érdekességek is helyet kapnak.

Az Alteration 3 új szerzeményt (Alteration, Bliss, Flux), a 2006-os Dream Seeks Dreamer dal felfrissített változatát, a címadó dal remixét, és koncertvideóját tartalmazza.

Az Autumn Twilight melankolikus, melodikus zenéje fokozatosan érett egyre szellősebbé, természetesebbé, elhagyva az első anyagokra jellemző metal és a későbbi korszak goth hatásait. A zenét kidolgozott dallamok, egymásba úszó harmóniák, intenzív hangulatok, lendületesség és gitárcentrikusság jellemzik, a szövegek pedig legtöbbször spirituális témákkal foglalkoznak.

A Kiss Péter, Mándli István, Csekk Tamás, Erdei Attila alkotta csapat Klein Péter billentyűssel erősödve mutatja be új műsorát.

Koncertek:

2012. január 07. Budapest


Csekk Tamás Mándli István Kiss Péter Klein Péter Erdei Attila

Az Autumn Twilight 2000-ben alakult. 2001-ben jelent meg az első, Örömtűz című kétnyelvű demó, majd két turné után 2004-ben az As Light Suffers Colours EP, immár a Nail Records gondozásában, amelyet egy újabb turné követett.


2006-os Dream Seeks Dreamer című album a Hammerworld magazin mellékleteként jelent meg hétezer példányban. 2009-ben jelent meg a Believe in Faith kislemez az új nagylemez, a 2010-es Sequel elõzeteseként. A formáció legutolsó kiadványa az Alteration EP (2011).


A zenekar több száma is megjelent már különbözõ válogatás-albumokon, pl.: Gothic Visions (D), Over the Under, Let the Hammer Fall, Shock, Gothica, Nightbreed DVD, számos fesztiválon is bemutatkozott, pl. Fekete Zaj, Sziget fesztivál, EFOTT, Gothica, Nightbreed, Metal Mania, Shock-fesztivál, és olyan külföldi bandák elõtt előzenekaroskodtak mint az amerikai Christian Death, az ausztrál Ikon, a svájci Samael vagy a német Flowing Tears.


A melankolikus, melodikus zene fokozatosan érett egyre szellősebbé, természetesebbé, elhagyva az első anyagokra jellemző metal és a későbbi korszak goth kliséit. A zenét kidolgozott dallamok, egymásba úszó harmóniák, intenzív hangulatok, lendületesség és gitárcentrikusság jellemzik, a szövegek pedig legtöbbször spirituális témákkal foglalkoznak.

Alteration

Sequel



Believe in Faith

Dream Seeks
Dreamer

2012. január 07. (szombat)

Szabad az Á (Budapest, VIII. kerület Nagydiófa u. 8. )

Belépô: 500,- HUF

Sequel

Image 2
2010 LP
2000,- HUF
Megrendelés

Believe in Faith

Image 2
2009 EP
500,- HUF
Megrendelés

Dream Seeks Dreamer

Image 2
2006 LP
1000,- HUF
Megrendelés

Női póló

Image 2
Méretek S / M / L
2000,- HUF
Megrendelés

Férfi póló

Image 2
Méretek M / L / XL
2000,- HUF
Megrendelés

+36-20-334-2278


mail@autumntwilight.hu